770 lóerős, nyitott tetejű pályaautót készített a Lamborghini

A Squadra Corsa mindössze egy darabot épített a különleges speedsterből.

A Lamborghini hivatalosan is bemutatta az SC20 névre keresztelt, vadonatúj modelljét, ami nem más, mint közúti forgalomban is használható 770 lóerős pályaautó.

A Lamborghini versenyrészlege, a Squadra Corse által készített SC20 megjelenésében a Diablo VT Roadster, az Aventador J, a Veneno Roadster és a Concept S stíluselemeit ötvözi. Így született meg „a kreativitás és a versenyszellem drámai kombinációja” – legalábbis az olasz gyártó szerint.

Ezen kívül az SC20 vonásait tanulmányozva felfedezhetjük a Huracan GT3 Evo versenyautóra emlékeztető, markáns első légbeömlőket, valamint oldalnézetből az Essenza SCV12-re utaló tervezési megoldásokkal is találkozhatunk.

Lamborghini SC20 szemből

A Lamborghini Centro Stile dizánjstúdió által megálmodott új pályaautó karosszériája teljes egészében karbonból készült, míg a megjelenését egy három pozícióban állítható hátsó légterelő uralja. Így igény szerint változtathatjuk a leszorítóerő mennyiségét attól függően, hogy alacsony, köztes vagy meredek szárnyállást használunk.

Az SC20 hajtásáról a Lamborghini 6,5 literes, V12-es motorja gondoskodik, amely 770 lóerő és 720 newtonméter forgatónyomaték leadására képes. Ezt a teljesítmény egy hétsebességes ISG váltó segítségével, egy központi, elektronikus differenciálművön keresztül érkezik meg a négy kerékre. Ha már a kerekeknél tartunk, elöl 20, hátul pedig 21 colos, egyedi alumínium felniket találunk, melyekre Pirelli P Zero Corsa abroncsok kerültek.

Lamborghini SC20 oldalról

Sajnos az SC20-ból mindössze egyetlen darab készül, ami már gazdásra is talált. A tulajdonos kérése volt a fehér fényezés, amelyet a fekete és kék díszítések tesznek még hangsúlyosabbá. A beltérben is ugyanezzel a színösszeállítással találkozhatunk, míg a műszerfalon, az ajtókon, a középkonzolon és a kormánykeréken is karbonszálas díszítések teszik még különlegesebbé az autó megjelenését.

Az SC20-as a kifinomult mérnöki munka, az olasz iparművészet, a sportosság, valamint a fejlett dizájn ötvözete. Ugyanakkor egy tökéletes példája egy karbonból készült, V12-es motorral szerelt, radikális megjelenésű, nyitott tetejű autónak, amely semmi mással össze nem téveszthető módon magában hordozza a Lamborghini DNS-ét” – árulta el Maurizio Reggiani, a bolognai cég kutatási és fejlesztési vezetője.

Lamborghini SC20 utastere

A 2018-as SC18-ast követően ez a Squadra Corsa második egyszeri projektje, amelyet kifejezetten egy vásárló kérésére készítettek el. A két évvel ezelőtti modell az Aventador alapjaira épült, és ugyanaz a 770 lóerős, V12-es erőforrás hajtotta, akárcsak az Aventador SVJ-t.

Forrás:

Autocar

Ajánlott cikkek:

Szerző: Pannonhandel Invest Zrt.

Friss Híreink

A What Car? szerint ez 2021 legjobb prémium sportautója

A What Car? szerint ez 2021 legjobb prémium sportautója

Brutális gyorsulás, egyedülálló vezetési élmény és zéró károsanyag-kibocsátás.

Tovább olvasom
Rekordot döntött az M-es BMW-k eladása 2020-ban

Rekordot döntött az M-es BMW-k eladása 2020-ban

Kimondottan az új és korlátozott példányszámú modellek voltak a legkelendőbbek.

Tovább olvasom
A What Car? szerint ez 2021 legjobb sportos luxusautója

A What Car? szerint ez 2021 legjobb sportos luxusautója

Ár-érték arányban még a Porsche Panamerát és a Bentley Flying Spurt is veri.

Tovább olvasom
A Porsche 272 ezer autóval kis híján eladási rekordot döntött tavaly

A Porsche 272 ezer autóval kis híján eladási rekordot döntött tavaly

Mindössze 3 százalékkal marad el az eddigi csúcsot jelentő 2019-es eredményétől.

Tovább olvasom