A BMW is fejleszti a saját traffipax-killer technológiáját

Eddigi legnagyobb over-the-air frissítése ez a márkának, amelyben több szolgáltatás is frissül és újak is helyet kapnak. Ilyen például a radarokat figyelő rendszer is.

A BMW nemrég mutatta be az eddigi legnagyobb szoftverfrissítését, amibe bele tartozik a navigáció és a parkolást rásegítő program fejlesztése is. A német márka továbbra is tesztel olyan szolgáltatásokat, amelyek fizetős módon elérhetők az ügyfeleik számára azután, hogy megvásárolták az adott autót. Például ha a tulaj melegebb éghajlatról hidegebbre költözik, utólag eg frissítéssel elérhetővé tudják tenni számára az ülésfűtést egy bizonyos összeg ellenében.

Ez egy olyan funkciót is tartalmaz majd a jövőben, amely segít elkerülni a telepített traffipaxokat és rendőrségi méréseket, de nem úgy, ahogy korábban egyszer felmerült a gyanú, miszerint a BMW megpróbálja egy program segítségével kikerülni a károsanyag-kibocsátási teszteket.

A rendszer még fejlesztés alatt áll, azonban a Here Technologies rendszerével együtt kiválóan szűrheti ki a beépített radarokat, lézeres megfigyelőket és az ideiglenesen rögzített mobil forgalmi kamerákat. A BMW módszere nem olyan, mint a Waze felhasználói bejelentés alapú szisztémája.

Az természetesen most sem egyértelmű, hogy a BMW mely országokban tervezik elérhetővé tenni a rendszert, azt azonban feltételezik, hogy amely új modellben benne van a frissített, új szoftver, abban ez a funkció is elérhető lesz. A szolgáltatást három hónapig ingyenesen lehet majd használni, amelyet követően a 15 hónapos előfizetésért 25 dollárt (mai aktuális árfolyammal számítva, 7500 forint) kell majd fizetni.

Forrás: Carbuzz

Szerző: Pannonhandel Invest Zrt.

Friss Híreink

A Corvette C8 nem nyerte el Chip Foose tetszését, ezért újratervezte

A Corvette C8 nem nyerte el Chip Foose tetszését, ezért újratervezte

A legendás dizájner szerint az új C8-asból hiányzik a Corvette-ek jellegzetessége.

Tovább olvasom
786 lóerővel érkezik Roush által megpöckölt Mustang

786 lóerővel érkezik Roush által megpöckölt Mustang

Roush Stage 3, avagy nagy, erőtől duzzadó és rendkívül gyors.

Tovább olvasom
A Ford GT 700 lóerős tuningszörnnyé változott a Mansory műhelyében

A Ford GT 700 lóerős tuningszörnnyé változott a Mansory műhelyében

A német specialista a sportautó Le Mans-i sikerei előtt kíván tisztelegni.

Tovább olvasom
Így nézne ki a G-osztályos Mercedes a BMW és az Audi orrával - KÉP

Így nézne ki a G-osztályos Mercedes a BMW és az Audi orrával - KÉP

41 év, 400 ezer legyártott autó, és szinte változatlan formavilág.

Tovább olvasom