A Bugatti Divót már a sivatagban tesztelik

A 2018-ban bemutatott Bugatti Divo nemsokára gyártásba kerül, a sivatagi tesztekkel már az utolsó simításokat végzik a prototípuson.

2019-ben ünnepli a márka fennállásának 110. évfordulóját, ennek apropóján mutatták be 2018-ban a Bugatti Divót, melyet a híres francia autóversenyzőről, Albert Divóról neveztek el, aki az 1920-as években a Bugatti színeiben nyert autóversenyeket.

Jelenleg is zajlanak valahol a sivatagi tesztek. Szélsőséges körülmények között, órákon át 250 km/h-ás sebességgel űzik az autót a hatalmas melegben. A technikának bírnia kell az extrém igénybevételt és ha a mérnökök mindent rendben találnak, az első példányokat 2019 végén, 2020 elején már le is szállítják tehetős megrendelőknek.

A Divo egy versenypályára optimalizált szuperautó, lemezei alatt a Chiron technikájával, de annál valamivel könnyebb és a karosszériája sokkal nagyobb leszorítóerőt termel. Az aerodinamikai különbségeket jól mutatja, hogy az olasz Nardo versenypályán 8 másodpercet ver a másikra, és nagyobb oldalgyorsulásokra is képes (1,6G szemben az 1,5G-vel). Viszont hiányzik belőle a „végsebesség mód”, így nem jár hozzá az ikonikus extra kulcs sem, amivel azt aktiválni lehetne. A vége elektronikusan korlátozott 380 km/h, ugyan figyelemreméltó adat, mégis jócskán elmarad a testvérmodell 420 km/h-ás végsebességétől. 0-ról 100 km/h-ra egységesen 2,4 másodperc alatt katapultál mindkét autó.

Bugatti Divo oldalról

A Bugatti Divo exkluzivitását az árán kívül a 40 darabos limitált széria garantálja, de ha szaladnál a szalonba venni egyet, rossz hírem van, már nincs eladó példány. Mind elkelt egy nap alatt 5 millió euró körüli áron, amikor a márka elkezdte fogadni az előrendeléseket a modellre. A szerencsés vásárlók ennyi pénzből vehettek volna egy LaFerrarit, mellé egy Lamborghini Aventadort és még maradt volna pénz egy luxusvillára is.

Források:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Háfra Zsolt

Friss Híreink

Az Audi Sport szerint az R8 hibrid lehet, de elektromos nem

Az Audi Sport szerint az R8 hibrid lehet, de elektromos nem

A harmadik generációs R8-at valószínűleg egy hibrid V10-es hajtja majd.

Tovább olvasom
Egy Porsche 718 Spyder 306 km/órával repesztett az Autobahnon

Egy Porsche 718 Spyder 306 km/órával repesztett az Autobahnon

Ráadásul egy videót is feltöltött az őrült tempóról.

Tovább olvasom
Különleges kiadással, több szénszállal és erősebb motorral hódít tovább a Ford GT

Különleges kiadással, több szénszállal és erősebb motorral hódít tovább a Ford GT

Néhány meglepő újítással frissült a legendás verda.

Tovább olvasom
A 2021-es Kia Sorento a Genfi Autószalonon kerül bemutatásra

A 2021-es Kia Sorento a Genfi Autószalonon kerül bemutatásra

A Kia vadonatúj közepes méretű SUV-ját március 3-án mutatják be Genfben.

Tovább olvasom