A hír igaz, jön a hibrid Mercedes-AMG GT 4-Door

Nem azért lesz hibrid, hogy ne fogyasszon sokat, hanem, hogy nagyon gyors legyen.

Az AMG és a Mercedes-Benz modelljei már egy ideje a nevükben is hangsúlyosan elkülönülnek egymástól. A „hétköznapi” típusok neve mindig Mercedes-Benzzel kezdődik és vannak a sportos verzióik, melyek manapság már Mercedes-AMG néven futnak. Az új elnevezési sémát egyébként 2015 óta alkalmazza a német autógyár. A GT 4-Doorból persze nem is létezik sima „Benz”, csak Mercedes-AMG. Ez két dolgot jelent, egyrészt nincs belőle AMG optikás sportmodell, másrészt pedig a gázpedál lenyomására minden esetben széles mosoly kerekedik az utasok arcára.

Mercedes-AMG GT 63 S 4-Door elölről

Az AMG GT 4-Door esetében a belépőmodellt (szándékosan nem írok alapmodellt) a GT 43 jelenti, orrában a széles körben használt M256-os kódszámú 3,0 literes soros hathengeres turbómotorral és 367 lóerős teljesítménnyel. Gyorsulása 4,9 másodperc, végsebessége pedig 270 km/h. Ezek a számok egy évtizede még a csúcsmodellnek is büszkeségére váltak volna. A következő szintet a GT 53 jelenti, szintén az M256-os motorral, de ebben az esetben már 435 lóerővel, amit egy elektromos kompresszor segítségével ér el. Erejéből 4,5 másodperces sprintre és 285 km/h-ás végsebességre futja.

Mercedes-AMG GT 63 S 4-Door oldalról

Akinek ekkora teljesítmény nem elegendő, választhatja a GT 63-at, melyet egy 4,0 literes V8-as biturbómotor (M177) mozgat mesés 585 lóerővel. A gyorsulása 100-ra mindössze 3,4 másodpercig tart, a vége pedig valahol 311 km/h-nál van. Mi sem természetesebb, hogy ez még nem a csúcsmodell, ugyanis létezik a GT 63 S is, amelyben ugyanez a V8-as erőforrás 639 lóerőt teljesít, mellyel 3,2 másodperc a sprint és 314 km/h a végsebesség. Erre a Mercedes-Benz bejelenti, hogy egy még erősebb verzió érkezik.

Mercedes-AMG GT 63 S 4-Door hátulról

Ez lesz a hibrid modell, amelyben az elektromos motort (vagy motorokat) az AMG GT 63 S hajtásláncához kapcsolják majd. Csupán pletyka szintű információ, de ha minden igaz, ő lesz a GT 73, a legerősebb 4 ajtós GT, mely a Porsche Panamera Turbo S E-Hybridnek lesz közvetlen konkurense, de sejthetően erősebb és gyorsabb is lesz annál. Érdekes kontraszt, hogy a Földet megmentő alacsony károsanyag-kibocsátású hibrid technológia egyszerre képes a legvadabb és legelvetemültebb csúcsgépek hajtásláncaként is funkcionálni. Az új modell akár már 2020-ban debütálhat, árcéduláján várhatóan 70 millió forinthoz közelítő árral.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Ujj Péter

Friss Híreink

Ez lesz az utolsó tisztán V12-es Lamborghini?

Ez lesz az utolsó tisztán V12-es Lamborghini?

Az Aventador SVR modellről egyelőre kevés a konkrétum.

Tovább olvasom
Így fest majd az új Aston Martin Vantage Roadster

Így fest majd az új Aston Martin Vantage Roadster

V8-as erőforrással ás több mint 500 lóerővel érkezik a 2020-as Aston Martin Vantage Roadster.

Tovább olvasom
Érkeznek a BMW X5 és X6 legdurvább változatai

Érkeznek a BMW X5 és X6 legdurvább változatai

Ha az 50i vagy az 50d sem elég, akkor itt a BMW X5 M és X6 M, valamint ezek Competition verziói

Tovább olvasom
Az Abt Sportsline 400 lóra húzott egy A1-es Audit

Az Abt Sportsline 400 lóra húzott egy A1-es Audit

Az Abt Sportsline mindössze egyetlen darabot készített a 400 lóerős Audi A1-ből.

Tovább olvasom