Az R8 és a TT is az új Audi vezető áldozatául eshet

A racionalizálás és költséghatékonyság jegyében több modell jövője is kérdésessé vált.

Az Audi új elnöke, Markus Duesmann kezdeményezte a vállalat jövőbeli termékeire vonatkozó stratégia széleskörű felülvizsgálatát, hogy ezáltal is folytassa az elődje által már megkezdett költségcsökkentést és fokozza az erőforrások racionalizálását.

Duesmann, aki az áprilisban leköszönt Bram Schottól vette át az irányítást Ingolstadtban, kibővítette az úgynevezett Audi Átalakítási Tervben (Audi Transformation Plan) foglalt intézkedések mértékét. Ennek célja „a működés még hatékonyabbá, racionalizáltabbá tétele, ezáltal növelve a megtakarítások mértékét.”

Az új vezető törekvései pedig komoly veszélyt jelenthetnek jónéhány belsőégésű motorral szerelt Audi modellre is. Nem csoda, hogy több autó jövője szinte azonnal kétségessé vált.

Audi TT szemből

Duesmann, a kiadások csökkentésére irányuló erőfeszítések részeként állítólag sok tradicionális Audi modell jövőjével kapcsolatban is kérdéseket vetett fel. Ezek közé tartozik a TT és az R8 is, amelyek teljesen elektromos autóként folytathatják pályafutásukat. Legalábbis a négykarikások új elnökéhez közel álló forrás szerint.

Az olyan kocsikat, mint a TT és az R8 a múltban már felülvizsgálták az általános költségcsökkentési folyamat részeként. Ugyanakkor most még fokozottabb figyelmet fordítanak rájuk” – árulta el a meg nem nevezett forrás.

Az Audi belsőégésű motorokat használó modellplatformjának üzleti stratégiája szintén a vizsgálat tárgyát képezi. Bár a kisebb modelljei esetében az Audi a Volkswagen által elkészített MQB (moduláris keresztmotoros) platformot használja, a céget továbbra is érzékenyen érinti az a tetemes kiadás, melynek révén kifejlesztették az MLB (moduláris hosszmotoros) platformot. Erre épülnek az A4-es, A6-os, A8-as, Q5-ös, Q7-et és Q8-as modellek is.

Még szorosabb együttműködést eredményezhet az Audi és a szintén a Volkswagen Grouphoz tartozó Porsche között az a javaslat, melynek értelmében sokkal szisztematikusabban összekapcsolnák az MLB platformot és az MSB (moduláris standard) platformot. Ez utóbbit a Porsche fejlesztette ki, és mindössze a Panamera, valamint a Bentley Continental GT esetében alkalmazzák.

Audi R8 elektromos változat (PB18 e-tron koncepció)
Az Audi R8 elektromos változatának látványterve, a PB18 e-tron koncepció

Az elmúlt évek során több közös fejlesztése is volt az Audinak és a Porschének, mint például az a V6-os benzinmotort, amellyel mindkét cég modellpalettáján találkozhatunk.

Szintén az együttműködésük gyümölcse a PPE (Porsche Premium Electric) platform. Ezt első ízben a második generációs Porsche Macan elektromos verziójának esetében fogják használni. Emellett erre fog épülni a villanymeghajtású Audi Q5-ös is.

A Schot által 2018-ban elindított Audi Átalakítási Terv a hírek szerint eddig mintegy 4,4 milliárd euró nettó megtakarítást eredményezett a működési költségek tekintetében. Összességében az Audi 2022 végéig 15 milliárd euró megtakarítást szeretne elérni. Ebből a tervek szerint 12 milliárd eurót az elektromos járművek fejlesztésére szándékoznak elkölteni.

Duesmann érkezését megelőzően az Audi úgy nyilatkozott, hogy 2025-ig nagyságrendileg 30 elektromos modell bevezetését tervezik. Ezek közül 20 lesz teljesen elektromos, míg a fennmaradó 10 plug-in hibrid meghajítású.

Mindent egybevéve az Audi 37 milliárd eurót szeretne beruházni kutatási és fejlesztési célokra, valamint üzemekre és felszerelésekre 2025-ig.

Forrás:

Autocar

Ajánlott cikkek:

Szerző: Kóti Gergő

Friss Híreink

2021-ben jön az 530 lóerős Mercedes-AMG GT Coupe

2021-ben jön az 530 lóerős Mercedes-AMG GT Coupe

54 lóerővel erősödik az alapkivitel.

Tovább olvasom
844 lóerős Le Mans Editiont készít a McLaren a Senna GTR-ből

844 lóerős Le Mans Editiont készít a McLaren a Senna GTR-ből

Az 1995-ös Le Mans-i győzelem 25. évfordulójára emlékezik a brit gyártó.

Tovább olvasom
Feltűnő külsővel és 948 lóerővel vadít a Nebulus Porsche Cayenne

Feltűnő külsővel és 948 lóerővel vadít a Nebulus Porsche Cayenne

Átírták a motorvezérlést és kivették a végsebesség limitert is, hogy jobban hasítson.

Tovább olvasom
Különleges és radikális modellek a Maserati Fuoriserie programban

Különleges és radikális modellek a Maserati Fuoriserie programban

Klasszikus, sportos, futurisztikus és határozottan egyedi megjelenést kínálnak.

Tovább olvasom