Ezt kell tudni Gordon Murray 660 lóerős, V12-es sportautójáról

2020. szeptemberére ígérik a legendás tervező hipersportautójának első prototípusát .

A Gordon Murray által megálmodott T.50-es modellről már eddig is tudni lehetett, hogy pehelysúlyú lesz, a vezetőülés középre kerül majd és egy magas fordulatszámon pörgő, V12-es szívómotor fog gondoskodni a hajtásáról.

Most a Gordon Murray Automotive és a Cosworth fellebbentette a fátylat a T.50 hipersportkocsiba kerülő V12-es erőforrásáról, melynek köszönhetően állítólag ez lesz „minden idők legnagyszerűbb V12-es utcai autója”.

Ám a szuperlatívuszoknak itt még nincs vége, ugyanis a GMA szerint ez lesz a világ legmagasabb fordulatszámon pörgő, legjobb gázreakcióval rendelkező, legerősebb és legkönnyebb szívó V12-ese, amit valaha utcai autóba építettek.

Gordon Murray T.50-es autójának tervrajza

A különleges, 3,9 literes erőforrás teljes mértékben egyedinek számít, hiszen minden alkatrésze kifejezetten ehhez a motorhoz készült. A legfőbb inspirációt a Ferrari 250 GTO 3,3 literes V12-ese jelentette.

A T.50-es mindössze 980 kilogrammot nyom majd – ezzel a legkönnyebb utcai autók közé kvalifikálja magát –, ráadásul 660 lóerős teljesítménye révén az egyik legjobb teljesítmény-súly arányt tudhatja magáénak. Ez azt jelenti, hogy minden 100 lóerőnek nagyságrendileg 150 kilogrammnyi súlyt kell megmozgatnia, míg a szupersportautók esetében ez a szám átlagosan 210 kilogramm, vagyis 40 százalékkal magasabb, mint a T.50 eredménye.

Ez azt jelentette, hogy az autó minden egyes porcikáján szigorú súlycsökkentést végeztek. A közvetlenül a sofőr mögé kerülő Cosworth V12-es is csupán 180 kilót nyom, ami több mint 60 kilóval kevesebb, mint a BMW által a McLaren F1-be (szintén Murray tervezése) szállított V12-es erőforrás. Ráadásul a gázreakciója is utolérhetetlen. A GMA szerint alapjáratról mindössze 0,3 másodpercre van szüksége, hogy elérje a vörös vonal kezdetét jelentő 12 100-as fordulatot. Emellett a motor maximális nyomatékának 71 százalékát már 2 500-as fordulaton képes leadni, míg a csúcsteljesítmény 9 000-es fordulaton érkezik.

Gordon Murray a T.50 tervezése közben

A T.50-es hatsebességes Xtrac váltója 10 kilogrammal lett könnyebb, mint a McLaren F1-ben található változaté. De, hogy itt ne álljunk meg, a karosszériaelemek és a monocoque súlya kevesebb, mint 150 kiló.

„Egy pehelysúlyú sportautó tervezése nem pusztán az egzotikus alapanyagok felhasználásának köszönhető” – mondja Murray, „az elmeállapot, az abszolút összpontosítás és koncentráció, valamint a könnyű súlyú, optimalizált tervezés alapos ismeretének eredménye.”

„Manapság a vezetési élmény elveszett, mivel a legtöbb szupersportkocsi a teljesítményének legfelsőbb tartományában kezd csak el igazán életre kelni. A csúcssebesség fokozása csak a súlyt növeli (különösen az egyre erősebb motoroknak köszönhetően), szóval az igazán teljesítményközpontú autók jövője az intelligens súlycsökkentésben rejlik.”

Ha minden Murray tervei szerint alakul, a T.50 első vezethető prototípusa 2020. szeptemberében el is készül.

McLaren F1 szemből, nyitott ajtókkal

Szokták mondani: a történelem ismétli önmagát. És ebben az esetben is tökéletesen helytálló ez a megállapítás. Gordon Murray, aki 1969-től 1986-ig a Brabham, majd 1987-től 1991-ig a McLaren Formula-1-es autóit tervezte, és olyan lenyűgöző sportautókat álmodott meg, mint a McLaren F1, vagy a Mercedes-Benz SLR McLaren, hű maradt a tőle megszokott tervezési irányelvekhez, és a tuti receptet használta a T.50-es megálmodásakor. Elvégre bevált csapaton ne változtass.

„Mindig is bosszantott, hogy az F1-es óta senki sem készített újabb F1-est. Tudom, hogy ez nagyképűnek hangozhat, de azóta sem készített senki egy letisztult, könnyű súlyú, magas csúcsteljesítményű kocsit. Ám a T.50 minden szempontból jobb lesz.”

A McLaren F1 Murray eredeti műszaki megoldásainak, a McLaren szakértelmének és mérnöki tudásának, valamint a BMW V12-es szívómotorjának eredményeként jött létre. Úgy fejlesztették ki, mint egy GT autót, és bár nem versenyautónak szánták, de a GTR verziója azért megnyerte az 1995-ös Le Mans-i 24 órás versenyt.

De hogyan képes Murray ennyire alacsonyan tartani a T.50-es súlyát? Hiszen a McLaren 600LT is több mint 1200 kilót nyom?

„A legtöbb autó problémáit a különböző bizottsági döntések, valamint a más modellekből átvett alkatrészek eredményezik. Nem tudod lenyomni az autó súlyát 1000 kiló alá, hacsak nem kezded az egészet teljesen tiszta lappal. A T.50-ben egyetlen átvett alkatrész sincs.”

A T.50-ben nincs sem turbó, sem hibrid rendszer. Igaz, találhatunk benne egy 48 voltos generátort, de ez az autó hátulján található, 40 centis ventilátort hajtja, ami kulcsszerepet játszik az aerodinamikai hatékonyságban, melyet a Brabham BT46B inspirált. Ezzel Murray egy csipetnyi Formula-1-es gént is csempészett a kocsi DNS-ébe. És hogy legyen még némi kapcsolódás a száguldó cirkusszal, a legendás tervező a fejlesztést a Racing Point F1 szélcsatornájában végezte, egy 40 százalékos méretarányú modellen.

Brabham BT46B hátulról

A T.50-ből mindössze 100 darab fog készülni 2022-ben, és a „páratlan vezetési élményt” kínáló modellért potom 2 millió fontot (jelenlegi árfolyamon kb. 765 millió forint) kell letenni az asztalra.

„Figyelembe véve a költségeket, ez lehet az utolsó igazán analóg sportautó. Mindegyik jelenlegi szupersportkocsit vezettem már. Fantasztikusak, de vezetés szempontjából egyáltalán semmilyen kihívást sem jelentek. Csak ülj be egy F1-be, és azonnal feláll a tarkódon a szőr. A T.50-ben ugyanezt fogod érezni.”

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Kóti Gergő

Friss Híreink

Különleges megjelenésű Mercedes X-osztály érkezik

Különleges megjelenésű Mercedes X-osztály érkezik

Fa és bőr ötvözete minden mennyiségben, a Pickup Designtól

Tovább olvasom
Íme a Lambo versenydivíziójának szülötte, az Essenza SCV12

Íme a Lambo versenydivíziójának szülötte, az Essenza SCV12

A 830 lóerős hipersportkocsit csak versenypályán lehet majd használni.

Tovább olvasom
Top 10 legolcsóbb V8-as 2020-ban (és a 10 legdrágább)

Top 10 legolcsóbb V8-as 2020-ban (és a 10 legdrágább)

Összeszedtem az idei év 10 legolcsóbb és 10 legdrágább V8-as autóját.

Tovább olvasom
Különleges, 500 darabos széria készül a BMW X7-ből

Különleges, 500 darabos széria készül a BMW X7-ből

Vészjósló megjelenés, brutális V8-as teljesítmény és különleges fényezés.

Tovább olvasom