Így nézhet ki a 2020-as Mercedes-Benz S-osztály

Hamarosan érkezik az új S-osztály! A cikkben található videó betekintést enged a tervezők által megálmodott új formákba.

A legutóbbi kémfotókon látszik, hogy a hetedik generációs S-osztály külseje drasztikusan megváltozik az elődökéhez képest. Most először viszont álca nélkül is látható tehát a Mercedes újratervezett luxus szedánja.

Az orrán egyből szembetűnik az átszabott hűtőrács és a fényszórók, az előbbi jóval szögletesebb és nagyobb lett. Úgy tűnik, próbálja felvenni a lépést a BMW nagyobb veséivel, ám erősen kérdéses, hogy jó-e ez az irány. Ennek ellenére teljesen arányosak a szedán méreteivel.

A hetedik generációs Mercedes S-osztály hátulról

A 2020-as S-osztály hátulja felé haladva gyakorlatilag alig változott valami az elődökhöz képest, a hátsó lámpáknál azonban látszik, hogy megkapta az új LED-es technológiát és modernebb kinézetet, melynek alapjául az új CLS és egyéb jelenlegi Mercedes modell szolgálhatott.

A modernebb külső formák mellett a beltérre is nagy hangsúlyt fektetnek, ahol az eleganciát szeretnék ötvözni majd a legidőszerűbb technológiával. A legújabb kémfotókon látszott, hogy szinte teljesen új belsőt kap mind az anyagok, mind a formák tekintetében.

A legszembetűnőbb újítás a Tesláéhoz hasonló álló tájolású hatalmas érintőképernyős infotainment rendszer lesz. Innen lehet majd vezérelni szinte mindent, beleértve a klímát és az ülésfűtést is. Az óracsoportot is digitálisra cserélik, valamint a hírek szerint nagyon komoly önvezető és vezetősegítő rendszert kap majd a szedán.

Az új Mercedes-Benz S-osztály oldalról

Azt rebesgetik, hogy az új S-osztály egy 2,9 vagy egy 3,0 literes sorhatos hibrid benzin- vagy dízelmotort fog kapni, melynek tisztán elektromos hatótávolsága meghaladhatja a 100 km-t. A sorozat legdurvább modellje az S 63 névre hallgat és az AMG 4 literes, dupla turbós V8-asát kapja 48 voltos mild-hibrid rásegítéssel és a szokásos kilencsebességes automata erőátvitellel. Ehhez legalább 463 lóerő és 700 Nm nyomaték társul. Valamint elérhető lesz a 4MATIC négykerékmeghajtás is.

A korábban sokat emlegetett videót pedig itt lehet megnézni:

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Háfra Zsolt

Friss Híreink

Elkészült a 250. Bugatti Chiron

Elkészült a 250. Bugatti Chiron

A gyártó elviszi a Genfi Autószalonra, ahol élőben is látható lesz.

Tovább olvasom
Jön a legbrutálisabb varacskos disznó: a Mercedes-AMG GLE63 S Coupé

Jön a legbrutálisabb varacskos disznó: a Mercedes-AMG GLE63 S Coupé

A németek tudják, hogyan kell szuperautós menetteljesítményeket előcsalogatni egy nehézbombázóból.

Tovább olvasom
Az Audi Sport szerint az R8 hibrid lehet, de elektromos nem

Az Audi Sport szerint az R8 hibrid lehet, de elektromos nem

A harmadik generációs R8-at valószínűleg egy hibrid V10-es hajtja majd.

Tovább olvasom
Egy Porsche 718 Spyder 306 km/órával repesztett az Autobahnon

Egy Porsche 718 Spyder 306 km/órával repesztett az Autobahnon

Ráadásul egy videót is feltöltött az őrült tempóról.

Tovább olvasom