Képzelj el egy Urust hibridként, és versenyautóként!

A Lamborghini folytatja az Urus fejlesztését, melynek során két fő projektre koncentrál.

Az Urus ST-X Racer és az SUV plug-in hibrid változata két külön fogalom lesznek a típus történetében. 2018 novemberében mutatták be a Lamborghini Urus ST-X-et, akkor még tanulmányautó formájában. Nagyjából 12 hónap elteltével frissített változatot készítettek belőle, mely már jóval közelebb állt a sorozatgyártású kivitelhez.

Lamborghini Urus ST-X versenyautó

Az autógyártó kutatási és fejlesztési vezetője, Maurizio Reggiani elárulta, hogy a Lamborghini Squadra Corsa részlege nem vetette el a versenyautó fejlesztésének tervét. Noha Reggiani nem nyilatkozott arról, hogy a jármű pontosan mely részei lesznek érintettek a frissítésben, azt mégis kijelentette, hogy az ST-X a 2020. október 31. és november 1. között megrendezésre kerülő demóversenyen, a Lamborghini Super Trofeo világbajnokságon fog versenyezni, Olaszországban. A verseny tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy bemutassa egy Urus által kínált képességek széles skáláját.

A tervek szerint, amíg a versenyautó építése folyik, a Lamborghini egyhuzamban fejleszti a közútra szánt Urus plug-in hibrid változatát. Az olasz gyártóval szemben más modellek, mint például egy-két Volkswagen-konszern alá tartozó típus, a Porsche Cayenne és a Bentley Bentayga, ugyanazt a padlólemezt használják és már elérhetők plug-in hibrid kivitelben is.

A Lamborghini célja alapvetően az, hogy elkülönüljön plug-in hibrid szabadidő-autója a Volkswagen-csoport által gyártottaktól. A márka egy testreszabott vezetési módot fog kidolgozni az Urus számára, amely az elektromos áram eloszlását változtatja.

„A legfontosabb rész a fejlesztés során annak meghatározása, hogy a Lamborghini milyen módon használja fel az elektromos energiát, illetve, hogyan lehet azt az alternatívát a későbbiekben megkülönböztetni a más vállalatok által használt platformoktól” – mondta Reggiani.

Lamborghini Urus ST-X racer off-road

„Hét különböző vezetési mód van az Urusban, és az lesz fontos, hogy minden vezetési mód eltérő módon használja fel a rendelkezésre álló elektromos energiát” – tette hozzá.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Szerző: Hajas Imelda

Friss Híreink

844 lóerős Le Mans Editiont készít a McLaren a Senna GTR-ből

844 lóerős Le Mans Editiont készít a McLaren a Senna GTR-ből

Az 1995-ös Le Mans-i győzelem 25. évfordulójára emlékezik a brit gyártó.

Tovább olvasom
Feltűnő külsővel és 948 lóerővel vadít a Nebulus Porsche Cayenne

Feltűnő külsővel és 948 lóerővel vadít a Nebulus Porsche Cayenne

Átírták a motorvezérlést és kivették a végsebesség limitert is, hogy jobban hasítson.

Tovább olvasom
Különleges és radikális modellek a Maserati Fuoriserie programban

Különleges és radikális modellek a Maserati Fuoriserie programban

Klasszikus, sportos, futurisztikus és határozottan egyedi megjelenést kínálnak.

Tovább olvasom
Ares S Project: egy 715 lóerős Corvette alapú sportkocsi

Ares S Project: egy 715 lóerős Corvette alapú sportkocsi

Egyedi kasztniban egy C8-as Corvette V8-as motorja, 178 millió forintért.

Tovább olvasom