Különleges modellel ünnepli a BMW az M divízió 50. évfordulóját

A BMW komoly ünneplést tervez.

A BMW M divíziója jövőre lesz 50 éves, ezt a jeles alkalomat pedig a német gyártó egy különleges kiadású modellel (vagy modellekkel?) tervezi megünnepelni. Néhány friss védjegyvédelmi kérvény az M3-as rég eltűnt Evo Sport változatának visszatérését vetíti előre. Az azonban biztos, hogy 2022-ben legalább egy „50 Jahre Edition” modell biztosan érkezni fog a BMW-től.

A bajorok levédették a „50 Jahre BMW M” megjelölést, amelyet ezek az ünnepi modellek fognak viselni. Az elnevezés mellett a védjegybejelentés tartalmaz egy logót is, amely tartalmazza a különkiadás nevét, az M részleg ikonikus kék, ibolya és piros csíkjaival.

a 50 Jahre BMW M megjelölés hivatalos védjegyvédelmi kérvénye

„A kék a BMW-t, a piros az autósportot, az ibolya a kettő egyedülálló kombinációját jelenti” – árulta el a BMW.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy a BMW egy fontos mérföldkőnek számító évfordulót egy Jahre Edition modellel ünnepel. A mindössze 300 példányban legyártott 30 Jahre M5-öt 2014-ben mutatták be, amelyet a harmincötödik évfordulóra készített modell követett öt évvel később. Igaz, ennek megnevezésében nem szerepelt a Jahre kifejezés.

Az M3 is megkapta a saját különkiadását egy 500 darabos széria formájában 2016-ban, majd a BMW a lenyithatót tetejű M-es modellek 30. évfordulóját ünnepelte az M4 Convertible Jahre kivitellel.

Bár azt már tudjuk, hogy a BMW nagy ünneplésre készül jövőre, azt egyelőre még homály fedi, hogy mely modell kaphatja majd meg a 50 Jahre plecsnit.

egy 30 Jahre M5 plecsni közelről

Forrás:

CarBuzz

Ajánlott cikkek:

Szerző: Pannonhandel Invest Zrt.

Friss Híreink

Íme 5 brutális sportautó 2021-ből

Íme 5 brutális sportautó 2021-ből

Porsche, Ferrari, McLaren… ezek ma a leginkább pályára kihegyezett közúti sportautók.

Tovább olvasom
400 lóerővel és drift üzemmóddal érkezik a 2022-es Audi RS3

400 lóerővel és drift üzemmóddal érkezik a 2022-es Audi RS3

Alaposan átdolgozták a jövő tavasztól elérhető az új Audi RS3 felfüggesztését.

Tovább olvasom
Teljesen új V12-es motort kap a Lamborghini Aventador utódja

Teljesen új V12-es motort kap a Lamborghini Aventador utódja

Az olasz autógyártó 10 év után leállítja az Aventador modell gyártását, a V12-es motor azonban továbbra is szerepel a vállalat jövőképében.

Tovább olvasom
Egyedi SUV-t készített a Maserati, nem akárki közreműködésével

Egyedi SUV-t készített a Maserati, nem akárki közreműködésével

A különleges autó a gyártó Fuoriserie programjának keretében született meg.

Tovább olvasom