Megtartaná első helyét a Nürburgringen a 2020-as AMG GLC 63 S

A Mercedes frissített SUV-ja több ponton is változott

Még 2018 novemberében állította be a Mercedes-AMG GLC 63 S a 7:49.37-es köridőt a Nürburgringen, ezzel a bezsebelve a leggyorsabb SUV címet a Zöld Pokolban. A 2019-es New York-i Autószalon előtt leleplezett 2020-as modellel pedig nem titkolt célja a Mercedesnek, hogy megtartsa vezető pozícióját. A GLC morcosított verzióján apró módosításokat végeztek, főleg a külső és a belső megjelenésen változtattak. A ráncfelvarrott modell természetesen „normál” és kupé kivitelben is elérhető lesz, mely várhatóan 2020-ban kerül az utakra.

2020-as Mercedes AMG GLC 63 kupé elölről

2020-as Mercedes AMG GLC 63 kupé hátulról

Újak többek közt az első- és a hátsó LED-es lámpák, a hűtőrács és a dupla kipufogóvégek is. Bővült a felnik választéka, hiszen újabb 21 colos kerekekből válogathatnak a vásárlók, ahogyan a Graphite Grey Magno matt fényezés is megjelent. A beltérben szintén fontos változások történtek, a frissített MBUX csomaggal a GLC is megkapta az új érintőkijelzőt és a hangvezérlést. Alapárasak a sportülések, opcionálisan pedig gesztusvezérlés is elérhető hozzá. Szintén bekerült az SUV-ba az érintőfelülettel ellátott új AMG kormány.

A hajtásról még mindig egy 4,0 literes, duplaturbós V8 gondoskodik, ezen nem változtattak. Az AMG 63 összesen 475 lóerőt, míg az S kivitel 510 lovat produkál. Az alapáron kínált 9 fokozatú duplakuplungos automatához 4Matic+ összkerékhajtást is kapcsolnak, így a GLC minden helyzetben megállja a helyét. Szintén a modellfrissítés eredménye, hogy egy új „csúszós” móddal bővült a vezetési segítők rendszere, mellyel nedves aszfalton is magabiztosan mozog a Mercedes SUV-ja.

2020-as Mercedes AMG GLC 63 kupé beltere

Az AMG szerint a 0-100-as időt 3,6 másodperc alatt teljesíti az S kivitel, a végsebesség pedig akár 280 km/órára is emelhető az X3-as BMW legnagyobb riválisának. Szintén benne van az AMG GLC-ben az adaptív futómű és a Ride Control+ légrugós felfüggesztés. Hamarosan az új GLC 43 modellek is bemutatkoznak, így a kevésbé izmos kivitelek kedvelői is megtalálhatják a számításukat. Ebbe várhatóan a 3,0 literes V6 felhúzott változata kerül majd, melyhez egyedi alkatrészeket társítanak.

2020-as Mercedes AMG GLC 63 kupé motortere

Forrás:

Ajánlott cikkeink:

Szerző: Háfra Zsolt

Friss Híreink

A jövő McLaren plug-in hibridje 2,3 másodpercet kér a 0-100-hoz

A jövő McLaren plug-in hibridje 2,3 másodpercet kér a 0-100-hoz

Összkerékhajtással lesz kapható, az első kerekeket elektromotor hajtja majd.

Tovább olvasom
Álcázás nélkül a 2020-as Volkswagen Golf GTI

Álcázás nélkül a 2020-as Volkswagen Golf GTI

Kémfotókon látható a következő generációs Volkswagen Golf GTI.

Tovább olvasom
Ütős luxus-roadstert készít a Bentley

Ütős luxus-roadstert készít a Bentley

A gyártó Mulliner divíziója szorgosan dolgozik az új modellen.

Tovább olvasom
Megérkezett a hibrid Polestar 1

Megérkezett a hibrid Polestar 1

A Volvo luxusmárkájának első önálló modellje már a szalonokban.

Tovább olvasom