Híreink

Felfrissítették a Pininfarina Battistát

Pininfarina Battista elölről

Dátum: 2019-06-21

Az elektromos hiperautó még a Genfi Autószalonon mutatkozott be 2019 elején.

A vállalat első saját fejlesztésű modelljét világszerte szeretnék értékesíteni, ráadásul máris átesett egy ráncfelvarráson. Az Automobili Pininfarina a Torinói Autószalonon mutatja be a frissített vadállat prototípusát, melyen finom módosításokat hajtottak végre.

Az egyik legnagyobb újítást az új aero csomag jelenti, mely hosszas szélcsatornás fejlesztés eredménye. A változtatások első ránézésre nem látványosak, a gyáriak azonban kihangsúlyozták, hogy optimalizálták az autó légellenállási mutatóit, valamint harmonikusabb kapcsolatba került az autó orra és fara. Főleg az első lökhárító alsó részén és a légbeömlőknél történtek változtatások.

pininfarina battista szemből

A torinói bemutató után további tesztek következnek, a pályázást is megkezdik vele. Nem mással tökéletesítik az autó mozgását, mint az ex-Formula versenyző Nick Heidfelddel, aki jelenleg a Pininfarina tesztpilótája. A Blu Iconica színre fújt bestia minden bizonnyal komoly köridőket produkál majd, főleg egy ilyen sofőrrel a volánnál. Azt még nem lehet tudni, hogy terveznek-e a Nürburgringen teszteket végezni, de még az is lehet, hogy megpróbálkoznak megdönteni néhány rekordot a Zöld Pokolban.

„Nagyon büszkék vagyunk a Battistára, az pedig külön örömöt jelent, hogy Torinóban állítjuk ki. A Pininfarina szakemberei komoly munkát fektettek abba, hogy ez a modell létrejöhessen és hogy a modell Genfben debütáljon. Mi azonban sosem elégszünk meg a dizájn terén az éppen aktuális teljesítményünkkel, így még karakteresebb külsőt szeretnénk adni a hiperautónak.” – mondta Paolo Pininfarina.

pininfarina-battisa-fentrol

Az olaszok a tervek szerint 150 példányt gyártanak a Battistából, melyből 50 darabot az európai, szintén 50-et az amerikai és ugyanennyit a közel-keleti piacra szánnak. A Battista 2,26 millió dollárba (647 millió forint) kerül majd, melyből majdnem 13 darab Porsche 911 Carrera 4S is kijönne, de akár négy Lamborghini Aventador is. Az biztos, akinek telik egy ilyen jármű megvásárlására, annak valószínűleg nem nagyon fog meglátszódni a bankszámláján a változás, miután kifizette ezt az összeget.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Vissza a cikkekhez